Hazudj még, hogy elhiggyem, itt vagy! Hazudj, hogy elviszel! Hazudd, hogy megint az ölembe fekszel, és a zuhanyzóban is hozzám simulsz! Hazudd, hogy megcsókolsz!
Mintha a lelkem kiválna a testemből, mikor mögötted ülök a Harley-don, csak a száguldást érzem, az ellenállást; nem illesz bele a tömegbe. Sem te, sem ez a kapcsolat. Csak édes hazugságokkal csábítjuk egymást, mintha ez mindig ilyen szép maradna! Kit érdekel a jövő! A most érdekel, hogy hideg a dzsekid, a kezed a kormányon, végigsimítok a combodon, és legszívesebben itt, a motorodon lovagolnálak meg!
Nem tudom a neved, vagyis tudom, de nem mondhatom ki, az összetörné a tükröt, amiben előttem vagy. Pedig érzem a bal kezed, amint a felforrósodott ülésnél a lábaim közé csúszik… Állj meg! Le akarom venni rólad azt az ostoba szemüveget, törjön darabokra, csak az enyém lehess! Kemény vagy, érzem, és még ennél is többet akarok belőled!
Jobban húzod a gázt, én pedig nedvesebb vagyok… Lassíts már! Az öved nem enged be, tudom, te is akarod!
Azt hiszed a híd árnyéka eltakarja ezt az érzést? Leszállsz és megfordulva visszaülsz, velem szemben. A szemüveged tényleg az aszfalton landol, hajad szanaszét túrom, miközben az öledbe rántasz. Szád az enyémre tapad, mintha még az életet is ki akarnánk szívni a másikból, szakállad hol karcol, hol simogat, és a fogaid is az enyémekhez koccannak. Nem kímélsz, édes halál lenne utánad sóvárogva a csókodba fulladni!
Rángatva szeded szét az öved, a sliccedről elrepül a kocsi… magadra rántasz… a szád újra az enyémen van. Nem lehetsz ennyire kiéhezve, mégis falsz, mint aki egy hete nem evett, de nem bánom… Hagyom, hogy irányíts, úgyis az enyém vagy! Már szerelmed dombjai is érted sóvárognak, de nem engedhetem el a szád! Túl jó, nem tudom abbahagyni!
Még… még… folytasd! Hátra kell dőlnöm, ezt így már nem bírom… a csípőmnél tartasz, nem hagyod abba. Nyúlsz valamiért, felém. Görcsösen szorítod a kezem, másikkal a csípőmbe vájod a körmöd. Engem szólítasz, végre rám vágysz! Nem, a tükör!
Távolodom tőled, a csókodtól, és mire visszatérek a saját oldalamra, egy összetört férfit látok. A motorjára fekve, kínok közt ordít, hogy miért?
Neki sem szabadott volna kimondania a nevem… ez volt az egyesség.
